1974 nyarán láttam meg a napvilágot Tatabányán. Persze jó gyerek voltam, mint mindenki. A gyermeki évek alatt szerencsére soha nem tört el semmim, de a fejem annál többször varrták, a környezetem valószínűleg azóta is ennek a levét issza. A nyolc általános után és a szakmásodás során autókarosszérialakatos kerekedett belőlem. Munka mellett levelezőn tettem le az érettségit. Lakatos "karrieremet" a honvédség törte ketté 93-94-ben. Leszerelés után úgy gondoltam vendéglátós zenészként kívánom megkeresni a kenyerem, miközben a grafika és a fotózás a hobbimmá váltak. Néhány év zenélgetés, zeneszerzés után rájöttem, fordítva könnyebb az élet, így a zenélést megtartottam hobbinak és egy kiadványszerkesztői tanfolyam elvégzése után immár 1999 óta alkalmazott grafikus, grafikus operátor illetve fotósként dolgozok. Ebből néhány évig egyéni vállalkozóként gyarapítottam az állami kasszát Egyszerű Grafikai Stúdió néven. Persze hobbimként is magmaradtak ezek a dolgok, szeretek a természetben fotózni és ennek a honlapnak az elkészítése is örömet okoz. A legfontosabb hobbim azonban az Oklahoma Country Zenekar, melyben billentyűsként ténykedek már 1994 óta. A zenekarról bővebb információk olvashatóak a www.oklahoma.hu weblapon. A zenéléshez hangszer is kell melyekből az elmúlt tizenegynéhány évben sokat kipróbálhattam és párat birtokolhattam is. Mindezekről olvashat honlapomon a Kedves Látogató.